Hozzáadva a kosárhoz
Storchenmühle gyerekülések áttekintése
Storchenmühle gyerekülés - Minőség, amiben megbízhat!
A Storchenmühle márka már több, mint 60 éve a gyerekek - és persze nem utolsó sorban a szülők - igényeit igyekszik folyamatos fejlesztéseivel, a termékek állandó korszerűsítésével kielégíteni. Ehhez természetesen figyelembe veszik a mai kor vívmányait is.
A Storchenmühle 1949-ben kezdte meg tevékenységét. Neve már a kezdetektől egyet jelentett a magas minőségű babafelszerelésekkel. A legjelentősebb esemény a cég életében (1963) kétségkívül a világ első gyerekülésének (Storchenmühle “Niki”) bemutatása és bevezetése volt.
Természetesen a Storchenmühle cég nem elégedett meg ennyivel, és egyre több célt tűzött ki maga elé: fából gyerekszoba berendezéseket kezdtek el gyártani, és fémből készítettek gokartot, kádtartó állványt, háti hordozót, bölcsőt...stb.
A sok korszerűsítés eredményeképpen 1984-ben bemutatták az első 4 pontos biztonsági övvel felszerelt gyerekülést.
Egy évvel később debütált az első Németországban kifejlesztett és gyártott Storchenmühle “Happy Car” (ECE 0 csoport), amit különbözőképpen használhattak: lehetett autós gyerekülés, hordozó, hinta, és a “Happy Mobil” alvázzal már babakocsiként is funkcionált. Ebből is látszik, hogy a manapság oly népszerű és sokak által használt Travel System alapjait a Storchenmühle alkotta meg.
A Storchenmühle folyamatos korszerűsítési törekvései eredményeképpen 2005-ben bemutatta forradalmian új megoldását: egy és ugyanaz Isofix alapot használ két különböző ECE csoportú gyerekülés bekötéséhez (Twin 0+, Twin One). A korszerűsítési törekvések azóta is fékezhetetlenek. Azt, hogy mennyire fontos a Storchenmühle cégnek a gyerekek biztonsága, kényelme és a felelősségteljes hozzáállás a tervezés és gyártás során, számos kitüntetés, elismerés bizonyítja. A Stiftung Warentest (német fogyasztóvédelmi szervezet), a német autóklub (ADAC), és számos autómagazin is többször jó minősítést ítélt oda a Storchenmühle gyereküléseknek.
A cég logója is jelentős változáson ment keresztül. Legelőször egy gólyát és egy malmot ábrázolt, és kerek volt. A 70-es években megváltozott: A Storchenmühle felirathoz egy bölcső képét is hozzáfűzték. 2005-ben az export számának jelentős növekedése miatt a Storchenmühle nevet megváltoztatták. Az új név: STM. Ezt a döntést a következő évben felülírták, és megszületett a mai logó: ellipszis alakban Storchemühle felirat narancssárga színben, és az STM hozzáfűzve.
A gyerekülések huzatában és színében is sok változás történt: a 60-as években műbőrrel vonták be a gyereküléseket. A 70-es években már megjelent a kord anyag használata is! A 80-as években a rikító színű gyerekülések domináltak. A 90-es években szülők és gyerekek is egységesen az állatmotívumok mellett döntöttek. Manapság inkább a klasszikus színvilágot vonultatják fel a gyerekülések huzatai.
2004-ben a Storchenmühle egyesült a Recaro-val, de megmaradt önálló márkaként. A gyerekbiztonság területén szerzett több mint 60 éves tapasztalat alapján jelenleg Marktleugastban készítik a Storchenmühle STM termékeit. A tervezéstől kezdve, a műszaki fejlesztésen át a gyártásig végéig minden továbbra is Németországban történik.
A Storchenmühle gyerekülés - jó minőség megfizethető áron!
Storchenmühle - Minőség, amiben megbízhat!
Storchenmühle gyerekülések kisgyerekek számára
Storchenmühle gyerekülések kis- és nagy gyerekek számára egyaránt
Storchenmühle gyerekülések nagy gyerekek számára
Storchenmühle Hopsi hinták